Borongós bús a kedvem, mint a dér a réten,
Átfúj rajtam a szél, hidegen, keményen.
A fák ledobták már sárga szín ruhájuk,
S hallgatom, ahogy a szél suttog hozzájuk.
A nap is elbújt, fáradt, szürke köd mögött,
Fénye már csak emlék, halvány, elröpült öröm.
Az avar illata szívemig hatol,
Mintha régi bánat suttogna valahol.
Tócsák tükrén rezdül vékony jég kérge,
Egy mosoly, egy hang, rég volt reménye.
S én állok csak, szótlan, az ősz közepén,
Borongós bús kedvvel, magányom szigetén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése