Mint halk imádság esti csillagokban,
úgy szól a csend lelkem udvarán.
Az éjbe nyúló árnyak egyre jobban
simítják arcom, s nyitnak új hazát.
A messzeségben tenger sóhaj árad,
és minden hullám titkokat ölel.
Az örök létben nincsen part, se távol,
csak lassan szálló, csillagos jelen.
Ó végtelen! Te szelíd, szent igézet,
ki minden vágyat, álmot összefonsz.
Belőled lett a múlt, a holt emlékezet,
s belőled lesz a csend, ha elbukunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése