Hajnali derengésben egymagamban állva
halkan mormolt ima, hagyta el a számat.
Megköszöntem benne az Úrnak áldását,
teremtő erejének millió jóságát.
Imámat az úr meghallotta.
Madár énekével velem azt tudatta.
Mert kinek s minek szólt volna oly korán
majdnem télvíz idején egy énekes madár?
Nem volt helyénvaló e novemberi ének
így értelemszerűen a dal Istené lett.
Nekem szólt egyedül amúgy válaszképpen
el mormolt imámra mi felszállott az égbe.
Nekem dalolt,velem tudatta
imámat az úr bizony meghallotta.
Tavaszt idéző pacsirta dalával
lelkemig hatoló boldog megnyugvással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése