Négysoros kínok
apró történések
pillanat szülte
fájó pörsenések.
Érzés súlytalan
csak gondolat
lelkünk ólomsúlyát
mégis szenvedi.
Ne hidd ,hogy örök
mi sosem volt talán
tarka lepke színében
több a valóság.
Jövőnk nem közös
a múltunk sem az.
Jelenünk sosem volt
ez nyújtson vigaszt.
Amerre jár az ember
nyomot hagy a porban.
Alig láthatókat,
szél hamar behordja.
Hit szikrája este
daltól lángra lobban
pezsgő mámorától
reggelre elillan.
Fájó tegnap kínja
mára csillapul
idő múlása tudjuk
mily nagy úr!
Bolond ki itt keres,
vigaszt talál e végtelen
pontokból álló képeken
hamis minden érzelem.
Éj csendjében
percegő bogár,
halk hangjától
feszült ideg szál.
Síri csendben.
Nem merengve
perceg kereszt
fájába temetve.
Verembe estem,
magamnak ástam.
Verembe estem,
de másnak szántam.
Hittem vértem erejében.
Kitartott két napig.
Sűrű csapásoktól ma
vértemnek nyoma sincs.
Mindig meghal valami,
az emberben legbelül
mikor az igazság
fájón napvilágra kerül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése