Hallgat a mező koszosan feketén.
Kóró száron kis madár keresgél.
Hangtalan röppen közeli fára,
csőrét feni egy vastagabb ágba.
Tollát felborzolva ül csendesen.
Holnapot várja fázón, éhesen.
Odébb a réten rövid fű között,
lassú méltósággal fácán üdvözöl.
Kutyák ugatását hozza a szél,
távoli fasor róka menedék.
Hangosan röppen fácán az égbe.
Fekete kandúr régi ellensége.
Feltűnt réten, mint fekete árnyék
lopakodva csendben, fele sem játék.
Éhesen leül, fülét hegyezi,
kisegér a csendet talán megtöri.
Lépek egyet roppan száraz ág,
macska helyén most üresség kiált.
Koszosabb, feketébb, csendesebb
lett minden, mert téli est közeleg.
Húzza lassan sötétség dunyháját,
csillagoktól fényes csodás világát.
Égi vándorként lelkemben kutat,
fogyó hold fénye mutatja az utat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése